Végre belépett a Kapitány, bevágta maga mögött az ajtót, nem nézett se jobbra, se balra, nem vett észre minket, egyenest oda csörtetett, ahol reggelije várta az asztalon.– Bill! – szólt ekkor az idegen, és nagyon igyekezett, hogy a hangja szilárdan csengjen.
A Kapitány megpördült a sarkán, és észrevett minket. Szélcserzett barnasága tüstént ólomszürkére fakult; csak az orra maradt rubintosan kéklő. Úgy meredt ránk, mint aki kísértetet lát, vagy az ördöggel találkozik.
No comments:
Post a Comment