Friday, October 19, 2007

Kettes személyi szám
















Ezt az illusztrációsorozatot egy olyan tananyaghoz rajzoltam, ami a nők öntudatra ébresztésével és érdekérvényesítésével meg önmenedzselésével foglalkozik. Remek anyag! Öröm volt rajzolni hozzá.

(Két erculattervet készítettem, miután elolvastam a tananyagot. Közülük a második lett a nyerő:)






















Nem a szélsőségeknek

Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni. Max. szeretni, hátha beforr a sebe neki. Márha attól van. Van, aki így születik?

Kismamáknak például


Nem lehet könnyű, főleg ha a gyerek már félévesen bitfüggő. Kétfelé bizonyítani, le ne álljon az élet. Éljen a távmunka!

Üvegplafon


Na ha nő lennék, ettől teljesen ki lennék bukva. Nem elég, hogy ugyanannyit dolgozom, mint egy férfi, de még folyton bizonygatnom kell, hogy én is érek annyit... Aztán jön a fizum, és hát mégse.

Most moralizálás van


Ezt tessék metaforaként érteni. Ami belül van, az ki is lóg ki és türemkedik mindenfelé bele a vakvilágba.

Optimál


Ha belül csend és rend van, minden sikerül. Nem feltétlenül feltűnően, de boldogan. Azért később meglátszik majd.

Kinek így, kinek úgy - állítólag nemektől függ.


"Hű, megint fogynom kéne!"
"Na, nem is nézek ki olyan rosszul!"
Tapasztalat?

Társadalmi modellek - te élteted, téged vizsgál


Hiába fürösztöd önmagadban


Nemcsak csajokra igaz!


A szolgalelkű nép

Hordába
verődve
hordszék-
ben hordoz-
za utált fő-
nökét, és
kölcsönösen
megvetik
egymást.





"Undorító alak, de azért vigyük, gyerekek, nincs mit tenni."
"Undorító kis férgek, cipeljenek csak!"

Nevetve tekernek


Mert az együttműködés nagyon fontos!

Infografika


















Ilyet is kell sokszor, nemcsak figurális illusztrációt mindig.
Alant pedig egy zárókép, mert nyomulás is van, meg harc a főnök kegyeiért:



Monday, October 01, 2007

Chellotronica video

És íme az állókép után a flash-videó, ketten követtük el

Zubi kollégával: én a látványért vagyok felelős, ő meg a

hangokban van otthon meg a videós részben nagyon.