A lovasok egyre jobban közeledtek. Rinaldo emberei lövésre kész puskával vártak, a jól idomított kutyák is csendben lapultak. Hirtlelen megvilágosodott az országút.Égő fáklyák lobogtak a kanyarulatnál.
-Furcsa- dünnyögte Lodovico. - Lovas katonák nem szoktak égő fáklyákkal poroszkálni.
A menet felbukkant. Tizenkét lovas kisért egy öszvérektől vontatott kocsit. A fáklyák megvilágították a lovasokat. Nem viseltek egyenruhát. Testüket csuhaszerú fekete köpönyeg takarta, fejüket meg csuklya. Végre a bozót közelébe értek. Rinaldo fegyverrel a kezében kiugrott az országútra. Mögötte, ugyancsak lövésre emelt karabéllyel Lodovico, Luzo, Jordano és még két bajtársuk sorakozott fel. A szakasz többi embere jobbról és balról közrefogta a lovasokat. - Megállj!- kiáltotta Rinaldo harsány hangon. - Tudni akarom, kik vagytok! A lovasok vezetője fitymáló hangon válaszolt: - Ki az az ember, aki meg mer állítani bennünket? A Fekete Bandát, akitól mindenki retteg és menekül? - Mondok én is egy rettegett nevet, ha ti olyan nagyra vagytok a tietekkel! - vágta rá a capitano. - Rinaldini állja az utatokat, s mindjárt a pokolra küld benneteket!
No comments:
Post a Comment